A Láthatatlan története

2012 február 28. | Szerző: teireira

Olyan parányi volt,  olyan könnyű és olyan gyönge, hogy kötelekkel és kampókkal felszerelkezve léphetett csak az utcára,  mert a legfinomabb szélfuvallat is könnyűszerrel felkapta.  Nagyon kellett ilyenkor a fatörzsekbe,  ereszekbe,  útpárkákba kapaszkodjon,  mert senki sem vette észre,  így nem is segítettek neki.

Minden egyes napja ebből a küzdelemből állt,  míg meg nem ismerte a Tarkát.  A Tarkáról nem is kell meséljek,  mert olyan színes,  hogy még a papír is szikrázna tőle!  Ez a Tarka vette őt észre,  és ragadta meg apró kezeit,  mikor már nem is bírta magát a nagy szélviharban az ágon megtartani.  Már csúsztak az ujjai…  Az egyikkel már el is engedte.. A másodikkal is…  És ekkor lépett közbe a Tarka.  Megfogta a kezét,  és hazavezette az otthonába.

Csodálatos hely volt: meleg,  és puha,  és színes, és illatos,  és teli ízekkel.  Sóssal,  keserűvel,  savanyúval,  édessel.

Akkor a Tarka így szólt:

-Drága Láthatatlan -merthogy így hívták vendégét – maradj nálam :bújj bele a pokrócaimba,  idd a jó meleg teámat,  egyél finomságokat a kamrámból. Maradj nálam,  és ne sétálj soha többet.

A szél menyasszonya

2011 október 25. | Szerző: teireira

 

                Történt
egyszer, hogy a szürke szélnek – a megrögzött agglegénynek – menyasszonyt
hoztak, messzi földről.
Kedvenc tisztásán mutatták be, ott, ahol az égig érő nyírfák hatalmas körben
állnak, és ebben a körben a smaragdzöld fűszálak közt csontfehér sziklák hevernek,
s titokzatos, apró kék virágok nyílnak.
                A menyasszonyt a tisztás
északi felére vezették, a szürke szélherceg pedig a délin jelent meg.
Gyönyörűszép volt ez a leány, búzahajú, karcsú derekú, s szeme, akár a mezőkön
hullámzó árvalányhaj. Bármelyik vőlegény szíve nagyot dobbant volna a
látványtól, ám a szürke szélherceg csak állt, csupapor palástjában, és jégszín
szemeivel méregette a leányt.
                Aztán fújni kezdett.
Összekócolta a menyasszony búzahaját, úgy süvített. Szerencsétlen teremtés a
nagy viharban ide-oda hajlongott, míg el nem vesztette az egyensúlyát. Elszállt
a szél sóhaján, és nem lett belőle feleség.
                Eltelt egy kerek esztendő,
és a tisztásra, ahol az előző leányt bemutatták, új menyasszonyt vezettek.
Veszedelmes szépségű volt, lánghajú, borostyánszemű, és a tisztás keleti
oldalán állt meg. A szélherceg egyszeriben megjelent a nyugatin, s szótlanul
figyelte a lánghajút. Egy lépéssel sem ment közelebb hozzá.
                Ezúttal is fújni kezdett.
A szegény teremtés már a legelső lehellettől dideregni kezdett. S ahogy a
fuvallat egyre fagyosabb lett, úgy vált tüzes szépsége egyre fakóbbá. Végül a
szürke szél sóhaja eloltotta teljesen. Belőle sem lett feleség.
                Eltelt egy újabb esztendő,
s a tisztásra egy harmadik menyasszonyt vezettek. Egy cseppet sem volt szép,
haja, akár a fakéreg, ajkai keskenyek, csupán szemei ragyogtak azzal az ősi,
zömök szépséggel, mellyel csak a gesztenyék tudnak.
A tisztás közepén állt meg, és a szélherceg kénytelen volt a tisztás körén
kívül megjelenni.
                Meg se nézte, azonnal
fújni kezdett legfagyosabb szelével. Zúgott, süvített a vihar, ám a leány meg
sem moccant. Bele-belekapott hajába az orkán, ám a szeme se rebbent. Ekkor a
szürke szélherceg elindult, s egyre közelebb és közelebb jutott a tisztás
közepéhez. Minden lépésével egyre erősebb lett a szél, egyre jobban tombolt. A
leányon látszott, hogy rendíthetetlen – egyáltalán nem fél. Hatalmas sziklákat
kapott fel a hurrikán, de a lányban emberére talált.
                Mikor a szélherceg elérte
őt, s megállt vele szemben, a vihar lecsendesült. Kisütött a Nap. A menyasszony
szépen csendben kihúzta gyökereit a földből, és megölelte a herceget. Így lett
ő a szürke szél felesége.